Dr. Kopácsi László pszichiáter & life coach Győr 30 286 20 97

A virtuális terápia segíthet a depresszióval küzdőknek


A virtuális terápia segíthet a depresszióval küzdőknek

 

Javíthatja a depressziósok állapotát egy új virtuális terápia, amelynek lényege, hogy a páciens saját magát vigasztalja meg két online alteregója révén - állítják szakemberek a British Journal of Psychiatry Open című folyóiratban közölt tanulmányukban.     

 
A University College London, a katalán Institució Catalana de Recerca i Estudis Avancats (ICREA) és a Barcelonai Egyetem kutatói most először tesztelték a technológiát mentális egészségi problémákkal küzdő páciensek bevonásával.

A vizsgálat 15 páciens, tíz nő és öt férfi részvételével készült, akik depresszió miatt álltak kezelés alatt. Az alanyok fejére headsetet helyeztek, amely először a felnőtt online alteregójukat (avatár) vetítette ki egy virtuális tükörbe. A páciensektől azt kérték, hogy mentálisan azonosuljanak az avatárral, amely pontosan lemásolta a mozgásukat - írta a BBC News.

Ezután megjelent a tükörben egy síró gyerek alakja, és az alanyok azt a feladatot kapták, hogy próbálják meg lenyugtatni a kicsit. A páciensek azt mondták a gyereknek, hogy idézzen fel egy boldog emléket és gondoljon valakire, aki szereti őt. Ezután a szakemberek kicserélték a headsetet és a páciensek immár a kisgyerek "testében" tértek vissza a virtuális valóságba, ahol visszahallották saját megnyugtató szavaikat.

A tanulmányt vezető Chris Brewin szerint az eredmények nagyon ígéretesek és az alanyok "rendkívül erőteljesnek" írták le az élményt. A 23 és 61 éves kor közötti 15 páciens közül kilencnél csökkent a depresszió mértéke egy hónappal a próba után, és a kilencből négyen számoltak be "a depresszió súlyosságának klinikailag jelentős mértékű csökkenéséről". A maradék hat páciens nem észlelt változást.

Egy avatáros "kezelés" hossza 45 perc, és az alanyoknak három ilyen élményben volt részük. Brewin úgy véli, hogy a kezelés hatása akár hónapokig is érezhető. "A szorongással és depresszióval küzdő emberek túlságosan kritikusak önmagukkal, amikor rosszra fordulnak a dolgok" - magyarázta a szakember.

Hozzátette: "ebben a vizsgálatban, azáltal, hogy megnyugtatták a gyereket, majd visszahallották a saját szavaikat, a páciensek közvetett módon magukat vigasztalták meg. A cél az volt, hogy megtanítsuk őket sokkal megbocsátóbbnak és kevésbé kritikusnak lenni önmagukkal szemben".

A szakemberek hangsúlyozták, hogy a brit Medical Research Council által finanszírozott mostani vizsgálattal egy jövőbeli, nagy volumenű klinikai próba alapjait fektették le.
 

www.bbc.com/news/uk-35558447


Forrás. MTI - 2016. február 15.



 

+36 30 286 2097

H-Szo.: 08-19 között

Gyógyszer-függőség

A Benzo Blogban elérhető tudás (Xanax, Frontin, Rivotril, Seduxen, Helex, Rexetin, stb.) terápiás konzultációink otthoni kiegészítését szolgálják. Dr. Kopácsi László pszichiáter, online pszichiáter, gyógyszer-leszokás specialista (nem gyógyszerpárti, hanem a leszokásban segít):

nyugtató-függőség 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 
altató-függőség 1 2 3 4 5 6 7 8 9
antidepresszánsok 1 2 3 4 5 6
stresszkezelés 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53

Benzodiazepin szedési kérdőív (FONTOS)

Rendelési időpontok

Dr. Kopácsi László pszichiáter: Rendelési időpontok

Óradíj (pszichiátriai rendelő)

16 eFt (2016)
17 eFt (2017)

Benzodiazepinek | BZD-k receptköteles drogok

Gyógyszerfüggőség - benzodiazepin, szorongáscsökkentő, altató, nyugtató

Zombi voltam... mondta az idős, amerikai asszony. A kb. 300 000 amerikai gyógyszerfüggő egyike. Riport a gyógyszerfüggőség áldozatairól az USA-ból, ahol a receptköteles szerfüggőség nem tabu téma. Ahol nem csak néhány "magányos farkas" próbál a benzodiazepin-, altató-, és antidepresszánsfüggés ellen tenni...
 

Stresszevés videó

Dr. Kopácsi László győri pszichiáter YouTube videója

"Minden tőlem telhetőt megteszek az Ön egészsége, gyógyulása érdekében."

Dr. Kopácsi László győri pszichiáter és life coach

  ♦ Emberség, megértés
  ♦ Hozzáértés
  ♦ Biztonságos gyógyszerelés (Legkevesebb Gyógyszer Garancia)

  ♦ Hasznos tanácsok, ajánlások (Benzó Blog, Lelki Útravaló)
  ♦ Négyszemközti konzultációk
  ♦ Kalkulálható konzultációs díj
(paraszolvencia: nincs)

 
STRESSZ DOKTOR Hírlevél
 
Tippek a szakszerű öngyógyításhoz, önfejlesztéshez.
 
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*

       
NO SPAM! Adataira nagyon vigyázunk. Nevét és e-mail címét soha nem adjuk ki harmadik félnek és soha nem küldünk SPAM-et. Tanácsainkról bármikor, egyetlen klikkel leiratkozhat.
Adatvédelmi nyilvántartási szám: NAIH-74689/2014
 

Ügyvéd partnerünk

dr. Fülöp Dénes ügyvédi iroda
Megállapodást kötöttünk a Dr. Fülöp Dénes ügyvédi irodával.

A Stresszdoktor.hu jogi nyugalmát ezentúl dr. Fülöp Dénes és a http://drfulopdenes.com csapata garantálják. Ők védik szerzői jogainkat, hivatalosan megkeresik azokat, akik trollkodva próbálják aláásni Klienseink bizalmát (troll-kontroll), folyamatosan fejlesztik szerződéseinket és felügyelik adatkezelési és online értékesítési tevékenységünket.

GYŐRI PSZICHIÁTER GYŐR

Minden jog fenntartva
© Copyright 2008-2016
Online Szakvélemény Kft.a GyMS Megyei Ker. és Iparkamara tagja: GY14324549
NAIH-74689/2014

A stresszdoktor.hu független, bulvármentes és optimista szellemiségű, pszichiátriai weboldal. A betegségtudat, a baj, az erkölcsi züllés és a pesszimizmus szenzációhajhász erősítése helyett, a megoldást, a kiutat, a sikert preferálja.

A stresszdoktor.hu oldalain található Információk nem pótolják, hanem kiegészítik a pszichiáter, pszichológus személyes szakmai segítségét. Ezért, ha kérdése támad, forduljon pszichiáterhez, pszichológushoz!

A (benzodiazepin, altató, antidepresszáns, stb.) gyógyszerszedési kockázatokról és a mellékhatásokról, mindig olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

FACEBOOK Lájkoló

Egyetértesz törekvéseimmel? Igen? Hagyj nyomot! "Oszd meg és uralkodj!"
 
      
Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat
 
WebGalamb