Dr. Kopácsi László pszichiáter & life coach Győr 30 286 20 97

Alkoholista volt, több mint húsz éve alkoholisták gyógyításáért dolgozik - A munka és a hit bázisán (1-2. rész)



Alkoholista volt, több mint húsz éve alkoholisták gyógyításáért dolgozik

- A munka és a hit bázisán (1. rész)


Megjárta az alkoholizmus poklát Hidasi György. Ma már hálás Istennek, hogy alkoholista volt, mert ennek köszönhetően tud másoknak segíteni. Az általa vezetett györkönyi Szőlőtő Alapítvány szenvedélybetegek gyógyítását tűzte célul a munka és a hit bázisán. Az alapítvány bentlakásos otthont is működtet a függők számára.

- Nemrég ünnepelték a Szőlőtő Alapítvány alapításának huszadik évfordulóját. Hogyan kezdődött?

- Mi a feleségemmel már korábban segítettünk másoknak, jártunk családokhoz, de a tevékenység olyan méreteket öltött, hogy már nem tudtuk kezelni, egyértelmű volt, hogy intézményi formát kell keresnünk. Csepregi András evangélikus lelkész és egy helyi vállalkozó, Buják Emil 15-15 ezer forintnyi tőkével hozta létre a rendszerváltás után az elsők között az alapítványt, amely 1992-től működik. Én azt mondtam, hogy az alkoholbeteget foglalkoztatni kell,mert emlékeztem rá, hogy amikor elvonón voltam, és nem szóltak hozzám egész nap, azt hittem megörülök.

- Hogyan vált az alkohol rabjává?

- Volt egy beategyüttesünk, majd amikor az megszűnt, alakítottunk egy sramlizenekart. Egyre többet ittam, arra még figyeltem, hogy zenélni tudjak, de aztán mind jobban elhatalmasodott rajtam. Mindent felülmúlt az alkohol utáni vágy, már akkor reszkettem, amikor az üveg félig volt, mert nem tudtam, mivel fogom pótolni. Akkor már megvolt a fiam, de nem törődtem vele. A feleségem elvált tőlem.

- Mi ösztökélte, hogy abbahagyja?

- Rákényszerített a fizikai állapotom, hogy orvoshoz forduljak. Ideggyulladásom volt, a lábaim szinte le voltak bénulva. Akkor már el voltunk válva, de ha akkor a feleségem nem segít, biztosan elpusztulok. Szekszárd-Palánkra kerültem elvonóra, három hónapig volt rajtam infúzió. Megrettentem attól, hogy mit fogok csinálni, ha kimegyek, mert az ivás és a pia megszerzése sok időt kitölt. Nyolc hónap után kikerültem az elvonóról, és hazafelé jól berúgtam. A vágyakozás az alkohol után olyan hatalmas volt, hogy elkezdtem nyugtatókat szedni, a járásom bizonytalan lett. Magas helyen dolgoztam, leestem, mert nem érzékeltem a magasságot, összetörtem magam. Ezzel elkezdődött egy újabb mélyrepülés. A kórházban meglátogattak a régi cimborák, szemvillanás alatt visszakerültem az elvonóra. Egyik nap este annyira el voltam keseredve, hogy azt mondtam, ha van Isten, én ezt szeretném másképp csinálni. Nem voltam hívő ember, azt se tudtam, mi az, hogy miatyánk, annak ellenére, hogy 1968-tól két évig kántorizáltam, de engem az orgona bűvölt el, nem is hallgattam, mit mond a pap.

- Mégis mi történt?

- Lehet, hogy sokan kétségbe vonják, de létezik ilyen élő párbeszéd Istennel. Nekem óriási csoda volt, hogy megszabadultam. A lelkemben és értékrendemben komoly fordulat következett be. Másnap óriási öröm vett erőt rajtam. Az orvosok nem tudják megmagyarázni, de nem volt elvonási tünetem. Nem volt az a remegés, áhítozás, amely az embernek ilyenkor minden más gondolatát elveszi.

- És akkor feltette magában, hogy másoknak is segít?

- Nem egészen így történt. Eleinte még az édesanyám is kételkedett, de aztán el kezdtek figyelni rám. Nem láttak ittasnak, elmaradtam a kocsmából. A feleségemmel ismét összeköltöztünk, született még egy gyerekünk, elkezdtünk építkezni. Hol jellemző ez egy alkoholistára? Elkezdték kérdezgetni, hogyan csináltam. A cselekedeteimmel értem el azt, hogy egyre nagyobb bizalommal fogadtak, és egyre többen kerestek, olyanok is, akik még engem is megleptek. Ekkor vetődött fel az alapítvány gondolata.

- Hogy jött a gyümölcstermesztés gondolata?

- Nagy kérdés volt, hogy mi legyen, de abban biztos voltam, hogy értelmes fizikai elfoglaltság is kell. A terület adott volt, mert amikor a tsz felbomlott, én is kaptam földet. Az apu ács volt, de nagyon értett a növényekhez, beszélgetett velük. Láttam azt a hatalmas szeretetet, ahogy gondozza őket.

- Egy egészen jól prosperáló vállalkozás lett

- Életképes, de én gazdaságilag soha nem mérlegeltem egy emberi lelket. Nem gondolkodtam, hogy 20 kilót vagy 2 mázsát termel. Ennek ellenére figyelni kell, mert ez egy értékes ültetvény. A szakmai felügyeletet vállaltam, nem győztem járni egyik tanfolyamról a másikra. Szerintem a megyében kiemelkedő a minőség, a fajtaválaszték, amit produkálunk.

- Fenntart ez egy bentlakásos otthont?

- Az intézmény 2003 óta bentlakásos. Olyan nagyságú állami normatív támogatást érdemeltünk ki, amelynek segítségével működtetni tudjuk a személyzettel együtt. Van otthonvezető, lelkész, orvos, pszichológus, munkavezető Nyolc hektáron termelünk gyümölcsöt, csupán cseresznyéből nyolcféle van. Összesen huszonöt embert foglalkoztatunk, beleértve a gondozottakat is, akik különféle szenvedélybetegség - elsősorban alkoholizmus - miatt jelentkeznek nálunk. Működtetünk konyhát is, ahol idős, elesett embereknek főzünk. A lakók viszik ki, ez is kapcsolatot jelent a külvilággal. Nagyon jók a visszajelzések. (folyt.)


Alkoholista volt, több mint húsz éve alkoholisták gyógyításáért dolgozik

- A munka és a hit bázisán (2. rész)


- Húsz év alatt hány embernek segítettek?    

- Több mint kétszázan fordultak meg nálunk. Nagy a várólista, több mint huszonöten várnak arra, hogy beköltözzenek. Rehabilitációs otthonból lakóotthonná minősítettek vissza minket, így sokkal kevesebb a normatíva. Van az utcában egy ház, ha azt meg tudnánk venni, bővíthetnénk. Most tizennyolcan élnek nálunk. Három-négy évet töltenek nálunk, itt jól érzik magukat, hasznos munkát végeznek, van sok tanult ember, gyerekeket korrepetálnak a faluban. A baj utána jön, amikor mennének innen, de nincs hova. Sokan már mindenüket elitták, eljátszották, a család végképp kiebrudalta őket, nem merik őket visszafogadni, már nem hisznek nekik.

- Vannak jó példák, eredmények?

- Akadnak, akik itt voltak és meggyógyultak, született gyermekük, indítottak vállalkozást A legnagyobb öröm, hogy ha egy család visszakap egy gyermeket, férjet, édesapát. Én nem tudom, a zenével mire jutottam volna, de szinte naponta eszembe jut, hogy már ötévesen játszottam. Amit a zenével tudtam volna kezdeni, az persze önző dolog lett volna. Az, hogy én ezt az iskolát kijártam, annak köszönhetem, hogy szót értünk egymással. Hálát adok az Istennek, hogy alkoholbeteg voltam, mert tudtam másoknak segíteni.



2012. június 22. - MTI-Press

+36 30 286 2097

H-Szo.: 08-19 között

Gyógyszer-függőség

A Benzo Blogban elérhető tudás (Xanax, Frontin, Rivotril, Seduxen, Helex, Rexetin, stb.) terápiás konzultációink otthoni kiegészítését szolgálják. Dr. Kopácsi László pszichiáter, online pszichiáter, gyógyszer-leszokás specialista (nem gyógyszerpárti, hanem a leszokásban segít):

nyugtató-függőség 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 
altató-függőség 1 2 3 4 5 6 7 8 9
antidepresszánsok 1 2 3 4 5 6
stresszkezelés 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53

Benzodiazepin szedési kérdőív (FONTOS)

Rendelési időpontok

Dr. Kopácsi László pszichiáter: Rendelési időpontok

Óradíj (pszichiátriai rendelő)

16 eFt (2016)
17 eFt (2017)

Benzodiazepinek | BZD-k receptköteles drogok

Gyógyszerfüggőség - benzodiazepin, szorongáscsökkentő, altató, nyugtató

Zombi voltam... mondta az idős, amerikai asszony. A kb. 300 000 amerikai gyógyszerfüggő egyike. Riport a gyógyszerfüggőség áldozatairól az USA-ból, ahol a receptköteles szerfüggőség nem tabu téma. Ahol nem csak néhány "magányos farkas" próbál a benzodiazepin-, altató-, és antidepresszánsfüggés ellen tenni...
 

Stresszevés videó

Dr. Kopácsi László győri pszichiáter YouTube videója

"Minden tőlem telhetőt megteszek az Ön egészsége, gyógyulása érdekében."

Dr. Kopácsi László győri pszichiáter és life coach

  ♦ Emberség, megértés
  ♦ Hozzáértés
  ♦ Biztonságos gyógyszerelés (Legkevesebb Gyógyszer Garancia)

  ♦ Hasznos tanácsok, ajánlások (Benzó Blog, Lelki Útravaló)
  ♦ Négyszemközti konzultációk
  ♦ Kalkulálható konzultációs díj
(paraszolvencia: nincs)

 
STRESSZ DOKTOR Hírlevél
 
Tippek a szakszerű öngyógyításhoz, önfejlesztéshez.
 
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*

       
NO SPAM! Adataira nagyon vigyázunk. Nevét és e-mail címét soha nem adjuk ki harmadik félnek és soha nem küldünk SPAM-et. Tanácsainkról bármikor, egyetlen klikkel leiratkozhat.
Adatvédelmi nyilvántartási szám: NAIH-74689/2014
 

Ügyvéd partnerünk

dr. Fülöp Dénes ügyvédi iroda
Megállapodást kötöttünk a Dr. Fülöp Dénes ügyvédi irodával.

A Stresszdoktor.hu jogi nyugalmát ezentúl dr. Fülöp Dénes és a http://drfulopdenes.com csapata garantálják. Ők védik szerzői jogainkat, hivatalosan megkeresik azokat, akik trollkodva próbálják aláásni Klienseink bizalmát (troll-kontroll), folyamatosan fejlesztik szerződéseinket és felügyelik adatkezelési és online értékesítési tevékenységünket.

GYŐRI PSZICHIÁTER GYŐR

Minden jog fenntartva
© Copyright 2008-2016
Online Szakvélemény Kft.a GyMS Megyei Ker. és Iparkamara tagja: GY14324549
NAIH-74689/2014

A stresszdoktor.hu független, bulvármentes és optimista szellemiségű, pszichiátriai weboldal. A betegségtudat, a baj, az erkölcsi züllés és a pesszimizmus szenzációhajhász erősítése helyett, a megoldást, a kiutat, a sikert preferálja.

A stresszdoktor.hu oldalain található Információk nem pótolják, hanem kiegészítik a pszichiáter, pszichológus személyes szakmai segítségét. Ezért, ha kérdése támad, forduljon pszichiáterhez, pszichológushoz!

A (benzodiazepin, altató, antidepresszáns, stb.) gyógyszerszedési kockázatokról és a mellékhatásokról, mindig olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

FACEBOOK Lájkoló

Egyetértesz törekvéseimmel? Igen? Hagyj nyomot! "Oszd meg és uralkodj!"
 
      
Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat
 
WebGalamb