Dr. Kopácsi László pszichiáter & life coach Győr 30 286 20 97

Az MRI megmutatja, mit csinált a pszichiáter



AZ MRI MEGMUTATJA, MIT CSINÁLT A PSZICHIÁTER


Pszichoterápiával nemcsak a poszttraumás stressz tünetei csökkenthetők, hanem a biológiai változások is visszafordíthatók - derült ki magyar kutatók új tanulmányából, amely a Biological Psychiatry című szaklapban jelent meg.

A Szegedi Tudományegyetem és a Nyírő Gyula Kórház - Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet Kéri Szabolcs pszichiáter vezette kutatócsoportja 39 önkéntest vizsgált meg. Mindenkinél poszttraumás stressz zavart (PTSD) állapítottak meg. Összehasonlításul kialakítottak egy kontrollcsoportot is, amelyben 31 önkéntes vett részt, akik átestek ugyan traumán, ám náluk nem állapították meg a betegséget.

Kéri Szabolcs az MTI-nek elmondta: a poszttraumás stressz zavarnak nevezett, meglehetősen összetett betegség akkor lép fel, ha olyan extrém lelki vagy testi megrázkódtatáson esik át az ember, amely életveszéllyel jár. Ennek a lelki zavarnak egyik dimenziója az intenzív szorongás, amely a veszélyérzet elmúltával is megmarad. A másik a traumával kapcsolatos, visszatérő gondolatok, emlékek és képek, amelyek a beteg akarata ellenére is betörnek a tudatába, és gyakran filmszerűen lepörgő élmények, rémálmok formájában jelentkeznek. A harmadik az úgynevezett elkerülő viselkedés. Ha valaki autóbalesetet szenved, nagyon nehezen fog ismét gépjárműbe ülni, azonban ez az elkerülő viselkedés addig fokozódhat, hogy a lakását sem hajlandó elhagyni, a társas kapcsolatait elhanyagolja, bezárkózik, depresszióssá válik - tette hozzá Kéri Szabolcs.

A PTSD-s csoport tagjai közül hárman háborús traumán estek át, sokan természeti csapás (vörösiszap-katasztrófa, árvíz) túlélői, mások közlekedési baleset részesei, egy jelentős számuk bűncselekmény áldozata volt: kirabolták, fizikailag bántalmazták őket vagy szexuális erőszakot szenvedtek el. Őket 12 héten át kezelték kognitív viselkedésterápiával, míg a másik csoportot nem kezelték. Kéri elmondta, a kognitív viselkedésterápia során a pácienseket megtanítják arra, hogyan ismerjék fel a traumával kapcsolatos irracionális automatikus gondolatokat, a hozzájuk kapcsolódó érzelmeket, és hogyan különítsék el a normális tartalmaktól. Ez sokszor hosszú hetek, hónapok munkája.

A betegeknek naplót kell vezetniük, amelyben lejegyzik a traumával kapcsolatos gondolatokat, a szorongást kiváltó képeket, és utána elgondolkodnak azon, mekkora ezek valóságtartalma, megpróbálnak alternatív gondolatokat megfogalmazni, ami csökkenti a feszültséget és a tüneteket. Lassan ráébrednek arra, lehet a történteket másképp is látni és elfogadni.

A pszichiáter hozzátette, hogy a traumán átesett betegeknél alkalmazott terápiában a képzelet erejét is felhasználják. Ilyenkor a páciensek relaxálnak, a megrázkódtatással kapcsolatos képeket idéznek fel, majd szimbolikus módon megsemmisítik ezeket: elképzelheti a beteg, hogy megragadja az emléket, és belehajítja a tengerbe, a kép pedig eltűnik. A kutató úgy vélte, a két módszer - természetesen a terápiát végző szakember empátiás, segítő és támogató hozzáállásával együtt - kitűnően kiegészíti egymást.

A résztvevők agyáról a kutatók mágneses rezonanciás képalkotó eljárással (MRI) felvételt készítettek kezelés előtt és után, hogy bizonyos agyi régiók méretét megmérjék. Vérmintát is vettek a résztvevőktől, hogy többek között az FKBP5 jelű gén kifejeződésének változásait is megfigyelhessék. Ez a gén összefügg a PTSD és a depresszió kialakulásának kockázatával, valamint szerepe van a stresszhormonok szabályozásában is.

A terápia előtt a kontrollcsoporthoz képest a PTSD-pácienseknél alacsonyabb volt a FKBP5 gén aktivitása és kisebb volt a tanulás, az emlékezet és az érzelmek szabályozásában fontos szerepet betöltő agyi területek, a hippokampusz és az orbitofrontális agykéreg (a homloklebeny alsó része) térfogata.

A 12 héttel későbbi vizsgálaton a PTSD-s betegeknél az említett gén fokozottabb kifejeződését állapították meg, és növekedett a hippokampuszuk térfogata is. Fontosabb, hogy ezek a változások közvetlenül összefüggtek a páciensek tüneteinek javulásával. A gén fokozottabb kifejeződése és a hippokampusz megnövekedett térfogata a PTSD tüneteinek javulását jelezte.

Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a pszichoterápia alapvető biológiai tényezőkön képes változtatni: a gének kifejeződése, az agy szerkezeti módosulásai és a pszichológiai javulás közeli kapcsolatban állhatnak egymással.

 
2013. december 07.
 
www.medicalonline.hu

(forrás: MTI)

+36 30 286 2097

H-Szo.: 08-19 között

Gyógyszer-függőség

A Benzo Blogban elérhető tudás (Xanax, Frontin, Rivotril, Seduxen, Helex, Rexetin, stb.) terápiás konzultációink otthoni kiegészítését szolgálják. Dr. Kopácsi László pszichiáter, online pszichiáter, gyógyszer-leszokás specialista (nem gyógyszerpárti, hanem a leszokásban segít):

nyugtató-függőség 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 
altató-függőség 1 2 3 4 5 6 7 8 9
antidepresszánsok 1 2 3 4 5 6
stresszkezelés 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53

Benzodiazepin szedési kérdőív (FONTOS)

Rendelési időpontok

Dr. Kopácsi László pszichiáter: Rendelési időpontok

Óradíj (pszichiátriai rendelő)

16 eFt (2016)
17 eFt (2017)

Benzodiazepinek | BZD-k receptköteles drogok

Gyógyszerfüggőség - benzodiazepin, szorongáscsökkentő, altató, nyugtató

Zombi voltam... mondta az idős, amerikai asszony. A kb. 300 000 amerikai gyógyszerfüggő egyike. Riport a gyógyszerfüggőség áldozatairól az USA-ból, ahol a receptköteles szerfüggőség nem tabu téma. Ahol nem csak néhány "magányos farkas" próbál a benzodiazepin-, altató-, és antidepresszánsfüggés ellen tenni...
 

Stresszevés videó

Dr. Kopácsi László győri pszichiáter YouTube videója

"Minden tőlem telhetőt megteszek az Ön egészsége, gyógyulása érdekében."

Dr. Kopácsi László győri pszichiáter és life coach

  ♦ Emberség, megértés
  ♦ Hozzáértés
  ♦ Biztonságos gyógyszerelés (Legkevesebb Gyógyszer Garancia)

  ♦ Hasznos tanácsok, ajánlások (Benzó Blog, Lelki Útravaló)
  ♦ Négyszemközti konzultációk
  ♦ Kalkulálható konzultációs díj
(paraszolvencia: nincs)

 
STRESSZ DOKTOR Hírlevél
 
Tippek a szakszerű öngyógyításhoz, önfejlesztéshez.
 
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*

       
NO SPAM! Adataira nagyon vigyázunk. Nevét és e-mail címét soha nem adjuk ki harmadik félnek és soha nem küldünk SPAM-et. Tanácsainkról bármikor, egyetlen klikkel leiratkozhat.
Adatvédelmi nyilvántartási szám: NAIH-74689/2014
 

Ügyvéd partnerünk

dr. Fülöp Dénes ügyvédi iroda
Megállapodást kötöttünk a Dr. Fülöp Dénes ügyvédi irodával.

A Stresszdoktor.hu jogi nyugalmát ezentúl dr. Fülöp Dénes és a http://drfulopdenes.com csapata garantálják. Ők védik szerzői jogainkat, hivatalosan megkeresik azokat, akik trollkodva próbálják aláásni Klienseink bizalmát (troll-kontroll), folyamatosan fejlesztik szerződéseinket és felügyelik adatkezelési és online értékesítési tevékenységünket.

GYŐRI PSZICHIÁTER GYŐR

Minden jog fenntartva
© Copyright 2008-2016
Online Szakvélemény Kft.a GyMS Megyei Ker. és Iparkamara tagja: GY14324549
NAIH-74689/2014

A stresszdoktor.hu független, bulvármentes és optimista szellemiségű, pszichiátriai weboldal. A betegségtudat, a baj, az erkölcsi züllés és a pesszimizmus szenzációhajhász erősítése helyett, a megoldást, a kiutat, a sikert preferálja.

A stresszdoktor.hu oldalain található Információk nem pótolják, hanem kiegészítik a pszichiáter, pszichológus személyes szakmai segítségét. Ezért, ha kérdése támad, forduljon pszichiáterhez, pszichológushoz!

A (benzodiazepin, altató, antidepresszáns, stb.) gyógyszerszedési kockázatokról és a mellékhatásokról, mindig olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

FACEBOOK Lájkoló

Egyetértesz törekvéseimmel? Igen? Hagyj nyomot! "Oszd meg és uralkodj!"
 
      
Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat
 
WebGalamb