Dr. Kopácsi László pszichiáter & life coach Győr 30 286 20 97

Egészségesebbnek érzik magukat a közösségbe tartozók



EGÉSZSÉGESEBBNEK ÉRZIK MAGUKAT A KÖZÖSSÉGBE TARTOZÓK


Egészségesebbnek érzik magukat a közösségbe tartozók - közösség, egészség, család, barát, győri pszichiáter, pszichiáter Győr, depresszió, pánik, alvászavar, pszichológus


Faith (angol): bizalom, hit, hűség, ígéret


Regionális és demográfiai eltérésektől függetlenül egészségesebbnek érzik magukat azok, akik rendelkeznek olyan családtagokkal, barátokkal,  akikről úgy vélik, bármilyen körülmények között számíthatnak rájuk. Az erős társadalmi kapcsolatok határozzák meg inkább, mennyire érzi magát egészségesnek az ember a Gallup 139 országára vonatkozó felmérésének elemzése szerint.

A kutatóközpont 2005 és 2009 között végzett adatfelvételeit a Harvard és a Washington egyetemek szakértői elemezték, amelynek során rámutattak, a közösségbe tartozás és az egészség közötti összefüggés nem köthető régióhoz. Korábban több olyan kutatás készült, amely a két faktor között korrelációt mutatott ki, de ez az első, amely az összefüggést nemzetközi szinten is feltárta.

A kutatáshoz több mint 270 ezer, 15 és 75 év közötti személy válaszait elemezték. Az eredmények szerint Latin-Amerika, Dél- és Délkelet Ázsia vagy Afrika fejlődő országaiban ugyanúgy kimutatható, mint a gazdagabb nyugati államokban, hogy egészségesebbnek vallják magukat azok, akik szoros családi, baráti kapcsolatokat ápolnak, mint azok, akikre ez kevéssé jellemző.

A vizsgálat szerint, ha az elemzésbe olyan demográfiai jellemzőket is bevonnak, mint a nem, a kor, a családi állapot vagy az iskolázottság, az összefüggés akkor is fennáll. Egy külön elemzés során rámutattak arra is, azok, akik önkéntes munkát is végeznek, szintén elégedettebbek egészségükkel.

Lisa Berkman, a Harvard kutatója szerint eredményeiket magyarázza, hogy a társadalmilag elszigeteltebb személyek nagyobb arányban vannak kitéve a stressz hatásainak, immunrendszerük gyengébb, ráadásul egészségügyi szempontból a kockázatosabb életvitelre, így jelentős alkohol- vagy cigarettafogyasztásra is hajlanak.



2012.02.28. - sg.hu/ELTE TTK hírlevél


Egészségesebbnek érzik magukat a közösségbe tartozók - közösség, egészség, család, barát, győri pszichiáter, pszichiáter Győr, depresszió, pánik, alvászavar, pszichológusP.S.: Fontosnak tartom a fent idézett ciklhez hozzátenni, hogy bár kutatására nincs módom, de erősen gyanítom, hogy az online közösségekbe (Facebook, Twitter, stb.) tartozás, csak azoknál lehet kisebb fokú - talán nem is szignifikáns - egészségérzést növelő hatású, akiknél az nem megy az egyébként harmonikus élő emberi kapcsolataik rovására, hanem mintegy kiegészítik azt.

A valós emberi kapcsolatoktól elzárt, vagy elzárkózó embereknél az online kapcsolatok egészségvédő hatása szerintem minimális lehet. (Örömmel változtatok ezen a nézetemen, ha valaki bebizonyítja az ellenkezőjét. Kopácsi dr.)

+36 30 286 2097

H-Szo.: 08-19 között

Gyógyszer-függőség

A Benzo Blogban elérhető tudás (Xanax, Frontin, Rivotril, Seduxen, Helex, Rexetin, stb.) terápiás konzultációink otthoni kiegészítését szolgálják. Dr. Kopácsi László pszichiáter, online pszichiáter, gyógyszer-leszokás specialista (nem gyógyszerpárti, hanem a leszokásban segít):

nyugtató-függőség 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 
altató-függőség 1 2 3 4 5 6 7 8 9
antidepresszánsok 1 2 3 4 5 6
stresszkezelés 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53

Benzodiazepin szedési kérdőív (FONTOS)

Rendelési időpontok

Dr. Kopácsi László pszichiáter: Rendelési időpontok

Óradíj (pszichiátriai rendelő)

16 eFt (2016)
17 eFt (2017)

Benzodiazepinek | BZD-k receptköteles drogok

Gyógyszerfüggőség - benzodiazepin, szorongáscsökkentő, altató, nyugtató

Zombi voltam... mondta az idős, amerikai asszony. A kb. 300 000 amerikai gyógyszerfüggő egyike. Riport a gyógyszerfüggőség áldozatairól az USA-ból, ahol a receptköteles szerfüggőség nem tabu téma. Ahol nem csak néhány "magányos farkas" próbál a benzodiazepin-, altató-, és antidepresszánsfüggés ellen tenni...
 

Stresszevés videó

Dr. Kopácsi László győri pszichiáter YouTube videója

"Minden tőlem telhetőt megteszek az Ön egészsége, gyógyulása érdekében."

Dr. Kopácsi László győri pszichiáter és life coach

  ♦ Emberség, megértés
  ♦ Hozzáértés
  ♦ Biztonságos gyógyszerelés (Legkevesebb Gyógyszer Garancia)

  ♦ Hasznos tanácsok, ajánlások (Benzó Blog, Lelki Útravaló)
  ♦ Négyszemközti konzultációk
  ♦ Kalkulálható konzultációs díj
(paraszolvencia: nincs)

 
STRESSZ DOKTOR Hírlevél
 
Tippek a szakszerű öngyógyításhoz, önfejlesztéshez.
 
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*

       
NO SPAM! Adataira nagyon vigyázunk. Nevét és e-mail címét soha nem adjuk ki harmadik félnek és soha nem küldünk SPAM-et. Tanácsainkról bármikor, egyetlen klikkel leiratkozhat.
Adatvédelmi nyilvántartási szám: NAIH-74689/2014
 

Ügyvéd partnerünk

dr. Fülöp Dénes ügyvédi iroda
Megállapodást kötöttünk a Dr. Fülöp Dénes ügyvédi irodával.

A Stresszdoktor.hu jogi nyugalmát ezentúl dr. Fülöp Dénes és a http://drfulopdenes.com csapata garantálják. Ők védik szerzői jogainkat, hivatalosan megkeresik azokat, akik trollkodva próbálják aláásni Klienseink bizalmát (troll-kontroll), folyamatosan fejlesztik szerződéseinket és felügyelik adatkezelési és online értékesítési tevékenységünket.

GYŐRI PSZICHIÁTER GYŐR

Minden jog fenntartva
© Copyright 2008-2016
Online Szakvélemény Kft.a GyMS Megyei Ker. és Iparkamara tagja: GY14324549
NAIH-74689/2014

A stresszdoktor.hu független, bulvármentes és optimista szellemiségű, pszichiátriai weboldal. A betegségtudat, a baj, az erkölcsi züllés és a pesszimizmus szenzációhajhász erősítése helyett, a megoldást, a kiutat, a sikert preferálja.

A stresszdoktor.hu oldalain található Információk nem pótolják, hanem kiegészítik a pszichiáter, pszichológus személyes szakmai segítségét. Ezért, ha kérdése támad, forduljon pszichiáterhez, pszichológushoz!

A (benzodiazepin, altató, antidepresszáns, stb.) gyógyszerszedési kockázatokról és a mellékhatásokról, mindig olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

FACEBOOK Lájkoló

Egyetértesz törekvéseimmel? Igen? Hagyj nyomot! "Oszd meg és uralkodj!"
 
      
Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat
 
WebGalamb