Dr. Kopácsi László pszichiáter & life coach Győr 30 286 20 97

Érzelmi hullámvasúton - Mániás depresszió



ÉRZELMI HULLÁMVASÚTON

EGY PSZICHIÁTRIAI KÓR TERMÉSZETRAJZA


Mániás depresszió, - mintha ellentmondás lenne. Nem illik össze a két kifejezés. Hiszen a mánia a cselekvés, aktivitás képzetét kelti, a depresszió pedig a csöndet, a letargiát. Pedig létezik így együtt, mániás depresszióként a manapság egyre gyakrabban emlegetett pszichiátriai betegség, amit feltűnő hangulatingadozások kísérnek, a mély depressziótól a túláradó vidámságig, végigkísérve a beteg egész életét.

Vajon miféle öröklött, vagy szerzett kórról van szó, amit leginkább a család, a közvetlen környezet vesz észre az érintetten, és szakorvos is gyakran csak akkor diagnosztizálja, mikor már jónéhány év eltelt ebben a különös-labilis állapotban?

Bitter István egyetemi tanár, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika igazgatója egyre többször találkozik a bipoláris zavarként jegyzett betegséggel, amelyet a köznyelv mániás depresszióként emleget. Ahogy elmondja, a világon legalább százmillió embert érint, Magyarországon a lakosság egy százalékát, vagyis minden századik embertársunkat. De ez a szám csak a már regisztrált, "felfedezett", diagnosztizált betegekre vonatkozik, a valóságban ennél jóval többen szenvednek tőle.

Talán kevés szó esik róla, bár depresszióról sokan panaszkodnak, gyakran az egész magyarságot depressziós népként emlegetik, a mániás depresszió viszont mintha csak kuriózumként jelenne meg a köztudatban.

"Ennek több oka is lehet",- mondta Bitter professzor. "Valóban egy meglehetősen nehezen diagnosztizálható kórról van szó, ami sokszor megtévesztő tüneteket produkál, ezért jó ideig csak hangulatzavarként, hangulatingadozásként tartják számon."

Művészbetegségként is emlegetik, mert írók, festők, és más alkotóművészek körében gyakrabban fordul elő, és a megfigyelések szerint inkább a kedvezőbb szociális körülmények között élőket sújtja. "Ennek ugyan nincs tudományos magyarázata, hiszen a mai orvosi álláspont szerint részben genetikai eredetű, részben környezeti hatások,- erős stressz, váratlan trauma a kiváltója. A családok gyakran sokáig igyekeznek titkolni, nehogy negatív bélyeg kerüljön családtagjukra, hozzátartozójukra" - tette hozzá.

Vannak ennek a mentális betegségnek nyilvánvaló, laikus által is felismerhető jelei, amikor legalábbis gyanakodni kell, hogy a hozzánk közelálló, velünk együtt élő személy körül valami nincs rendben. A folyamat általában depresszióval kezdődik, ami akár néhány hónapig is eltarthat, majd a mély depresszió átvált a mániás szakaszba, amit feldobottság, határtalan jókedv, túlpörgés, túlfűtöttség kísér.

Ez így csak nagy általánosságban megfogalmazott diagnózis, a valóságban sokkal árnyaltabban, "személyre szabottan" jelentkezik ez a betegség, ami nőket és férfiakat is érinthet, körülbelül egyforma arányban, de a nőknél a depresszió dominál, míg a férfiaknál inkább a mániás tünetek kerülnek előtérbe. A hangulatváltozások fázisainak gyakorisága, és erőssége szerint megkülönböztethetők súlyosabb és kevésbé súlyos esetek. A két fő irány, a depresszió és mánia között, tehát a két véglet között rendkívül változatos a kórkép, és akár naponta is változhat. A betegség általában pubertás korban kezdődik, és eltelik 8-10 év is sok esetben, mire a pontos kórképet felállítják, és megkezdődik a szükséges terápia.

A professzor rámutatott arra, hogy a "fent és lent" állapot egyénenként más, és más. "Hangsúlyozni kell, hogy nem csupán jókedvről és rosszkedvről van szó, hanem amíg a mániás szakaszt egy kritikátlan viselkedés jellemzi, gyakran agresszivitás, önbizalomvesztés, indokolatlan költekezés, vásárlási láz, addig a depressziós időszak mély lehangoltsággal jár, bűntudattal, döntésképtelenséggel, és sajnos sokszor az öngyilkosság gondolatával. Minden tizedik mániás depressziós megkísérel öngyilkosságot"

A szakember szerint ez a pszichiátriai betegség kezelhető, kordában tartható. "Krónikus betegségről van szó, ami azt jelenti, hogy kezelhető, de nem gyógyítható. Bár gyógyszere létezik, és igen hatékony, az e célra az orvosi "protokollban" általánosan elfogadott, és alkalmazott lítium, 70 százalékban csökkenti a hangulatváltozások gyakoriságát, és ez igen fontos szempont. Mostanában bizonyos görcsoldó szereket is alkalmaznak, jó eredménnyel.

Pszichoterápiás eszközökkel, a család, és környezet aktív szerepvállalásával, a környezet elfogadó és támogató magatartásával lehet valódi eredményeket elérni ezeknél a betegeknél."

Könyvek is megjelentek az utóbbi időben erről a pszichiátriai betegségről. Vámos Miklós írása édesanyja mániás depressziós korszakait eleveníti fel, a külső szemlélőn messze túlmutató precizitással, mint közeli hozzátartozó, szenvedő alanyként szerepel az olvasmányként is remek alkotásban. Rados Virág pedig a saját mániás depressziójának történetét írja le, hitelesen, őszintén, megdöbbentő alapossággal jellemezve azt az érzelmi ringlispílt, amiből kiszállni nincs mód, de vele, benne együtt élni lehet, segítséggel, akaraterővel, a teljes élet igényével.

Ezek a művek azért rendkívül értékesek és érdekesek, mert nem orvosi szaknyelven tárják elénk e különös-furcsa pszichiátriai kór részleteit, hanem a megkérdőjelezhetetlen hitelesség birtokában adnak kórtörténetet róla, gyakran a humor, az önirónia eszközeit is felhasználva, bemutatva, hogyan lehet élni egy zsákutcában, ha már kijutni belőle nincs is mód.



2011. augusztus 5. - MTI-PRESS

+36 30 286 2097

H-Szo.: 08-19 között

Gyógyszer-függőség

A Benzo Blogban elérhető tudás (Xanax, Frontin, Rivotril, Seduxen, Helex, Rexetin, stb.) terápiás konzultációink otthoni kiegészítését szolgálják. Dr. Kopácsi László pszichiáter, online pszichiáter, gyógyszer-leszokás specialista (nem gyógyszerpárti, hanem a leszokásban segít):

nyugtató-függőség 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 
altató-függőség 1 2 3 4 5 6 7 8 9
antidepresszánsok 1 2 3 4 5 6
stresszkezelés 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53

Benzodiazepin szedési kérdőív (FONTOS)

Rendelési időpontok

Dr. Kopácsi László pszichiáter: Rendelési időpontok

Óradíj (pszichiátriai rendelő)

16 eFt (2016)
17 eFt (2017)

Benzodiazepinek | BZD-k receptköteles drogok

Gyógyszerfüggőség - benzodiazepin, szorongáscsökkentő, altató, nyugtató

Zombi voltam... mondta az idős, amerikai asszony. A kb. 300 000 amerikai gyógyszerfüggő egyike. Riport a gyógyszerfüggőség áldozatairól az USA-ból, ahol a receptköteles szerfüggőség nem tabu téma. Ahol nem csak néhány "magányos farkas" próbál a benzodiazepin-, altató-, és antidepresszánsfüggés ellen tenni...
 

Stresszevés videó

Dr. Kopácsi László győri pszichiáter YouTube videója

"Minden tőlem telhetőt megteszek az Ön egészsége, gyógyulása érdekében."

Dr. Kopácsi László győri pszichiáter és life coach

  ♦ Emberség, megértés
  ♦ Hozzáértés
  ♦ Biztonságos gyógyszerelés (Legkevesebb Gyógyszer Garancia)

  ♦ Hasznos tanácsok, ajánlások (Benzó Blog, Lelki Útravaló)
  ♦ Négyszemközti konzultációk
  ♦ Kalkulálható konzultációs díj
(paraszolvencia: nincs)

 
STRESSZ DOKTOR Hírlevél
 
Tippek a szakszerű öngyógyításhoz, önfejlesztéshez.
 
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*

       
NO SPAM! Adataira nagyon vigyázunk. Nevét és e-mail címét soha nem adjuk ki harmadik félnek és soha nem küldünk SPAM-et. Tanácsainkról bármikor, egyetlen klikkel leiratkozhat.
Adatvédelmi nyilvántartási szám: NAIH-74689/2014
 

Ügyvéd partnerünk

dr. Fülöp Dénes ügyvédi iroda
Megállapodást kötöttünk a Dr. Fülöp Dénes ügyvédi irodával.

A Stresszdoktor.hu jogi nyugalmát ezentúl dr. Fülöp Dénes és a http://drfulopdenes.com csapata garantálják. Ők védik szerzői jogainkat, hivatalosan megkeresik azokat, akik trollkodva próbálják aláásni Klienseink bizalmát (troll-kontroll), folyamatosan fejlesztik szerződéseinket és felügyelik adatkezelési és online értékesítési tevékenységünket.

GYŐRI PSZICHIÁTER GYŐR

Minden jog fenntartva
© Copyright 2008-2016
Online Szakvélemény Kft.a GyMS Megyei Ker. és Iparkamara tagja: GY14324549
NAIH-74689/2014

A stresszdoktor.hu független, bulvármentes és optimista szellemiségű, pszichiátriai weboldal. A betegségtudat, a baj, az erkölcsi züllés és a pesszimizmus szenzációhajhász erősítése helyett, a megoldást, a kiutat, a sikert preferálja.

A stresszdoktor.hu oldalain található Információk nem pótolják, hanem kiegészítik a pszichiáter, pszichológus személyes szakmai segítségét. Ezért, ha kérdése támad, forduljon pszichiáterhez, pszichológushoz!

A (benzodiazepin, altató, antidepresszáns, stb.) gyógyszerszedési kockázatokról és a mellékhatásokról, mindig olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

FACEBOOK Lájkoló

Egyetértesz törekvéseimmel? Igen? Hagyj nyomot! "Oszd meg és uralkodj!"
 
      
Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat
 
WebGalamb