Dr. Kopácsi László pszichiáter & life coach Győr 30 286 20 97

Evészavarok



EVÉSZAVAROK

Cikkek


Evészavarok
 

A letöltésekhez szükséges programot itt találja: Adobe Reader X (magyar). (Egyszerűen csak kattintson a "Letöltés" gombra, majd térjen vissza a letöltésre váró tájékoztató-anyagokra!)
 
Lassan minden szakember – orvos, dietetikus, pszichológus – egy merő stresszben van amiatt, hogy az emberek egyre túlsúlyosabbak, betegebbek – esznek, csak esznek, s nem számolnak a következményekkel. A mindennapi feszültségben élők tényleg nem számolnak: esznek, mondván, hogy a stresszt csak így képesek levezetni.
Vékony, csupa csont lányok néznek le magabiztosan az óriásplakátokról sugallva tini lányok ezreinek a vonzó és sikeres nő eszményét. A kilók határozzák meg az embert – hallani úton-útfélen. Így akinél, 50 kg-nál többet mutat a mérleg nyelve (legyen égimeszelő, vagy kis növésű) érthető, ha úgy érzi, nem tartozhat a „jó nő” kategóriába, vagyis nem számíthat párkapcsolatra, karrierre, boldog életre. Nem csoda, ha a fiatalok egyre nagyobb százaléka evészavarral küzd.
Kezdetben kizárólag a kórkép szervi hátterének vizsgálata állt előtérben, a tudomány mai állása szerint azonban az anorexia genetikailag is megalapozott betegség, de a kórkép hátterében elsősorban pszichológiai tényezők játszanak szerepet.
Hetente jelennek meg cikkek a nyomtatott sajtóban és az online médiában a különböző evészavarokról. Az anorexiában és a bulimiában szenvedők száma vészesen nő, ráadásul az utóbbi néhány évben egy új jelenség is terjed a világhálón: az evészavarokat támogató, úgynevezett pro-eating disorder-honlapokról van szó.
Egyre inkább terjednek, ráadásul egyre fiatalabb életkorban jelennek meg a gyermek- és serdülőkori evészavarok. A kórképek súlyossága, az életet veszélyeztető és hosszú távú szövődmények szükségessé teszik a róluk való átfogó gondolkodást
Ön éppen egy fontos, nyilvánosság előtti megbeszélésre készül; a kekszes dobozhoz nyúl vagy egyszerűen felhagy az egész evéstémával? A stressz különbözőképp érinti az emberek étkezési szokásait, továbbolvasva megtudhatja, miért is van ez így.
Ön éppen egy fontos, nyilvánosság előtti megbeszélésre készül: a kekszes dobozhoz nyúl vagy egyszerűen felhagy az egész evéstémával? A stressz különbözőképp érinti az emberek étkezési szokásait, most megtudhatja, miért is van ez így.
Világméretű „elhízásjárvánnyal” nézünk szembe és ez nem tekinthető csak esztétikai problémának, mivel a túlsúlyhoz társuló megbetegedések átvették a vezető helyet a halálozási statisztikákban. Nagyon fontos ezért az ideális testsúlyra törekvés. Ki tekinthető túlsúlyosnak és ki elhízottnak?
Érzelmi evésről vagy stresszevésről akkor beszélünk, amikor valaki nem azért eszik, mert éhes, hanem mert az evés örömet és megnyugvást jelent a háborgó érzelmeknek.
A fogyókúra olyan, mint a foci. Mindenki ért hozzá, mindenki tud tanácsot és igaz megoldást adni, az elhízottak száma mégsem csökken. Az elhízás jellemzésére három adatot használunk: a testtömegindexet, a haskörfogatot és a testzsírszázalékot.
A táplálkozás mindig központi kérdése volt az emberiségnek. Ennyit azonban, mint manapság, talán soha nem beszéltek róla. Az étkezés nem csak mint mindennapi szükséglet kerül szóba, hanem a mit, mennyit és hogyan, meg a mikor kérdése is központi fontosságú lett. És nem véletlenül.
A mértékletes étkezés biológiai parancsát nem mindenki veszi komolyan. Sokan többet vennénk a tányérról, mint amennyi egészségünknek a legmegfelelőbb, s azok tábora sem ritka, akik az ésszerűségnek fittyet hányva koplalnak, hogy el ne hízzanak. Mindkét szokás súlyos betegséggé fajulhat.
Az anorexia kezelésében többnyire hatékonyabb a családterápia, mint az egyéni kezelés. Erre egy amerikai összehasonlító tanulmány világított rá.
Már a tízes éveik elején járó fiúk is a bulimiához fordulnak, ha fogyni akarnak - állítják a legújabb tanulmányok, amelyek szerint az étkezési zavar mára jóval elterjedtebbé vált a kamaszkor küszöbén álló fiúk, mint a lányok körében.
Önéheztetés és falásrohamok - a két jellemző evészavar között egyre több új fordul elő, színesítve e különös pszichiátriai tünetegyüttes palettáját. Nem véletlen, hogy manapság mind többen foglalkoznak az evészavarokhoz kapcsolódó panaszokkal, és szinte gomba módra szaporodnak a magukat gasztropszichológusnak nevező "szakértők."
Az evészavart leginkább fiatal nők betegségének tartják, ám egy új kutatás szerint a korábban véltnél gyakoribb a fiatal fiúknál és férfiaknál is.
Több mint 5500 amerikai fiú követéses vizsgálatából az derült ki, hogy csaknem minden ötödiket - 17,9 százalékukat - "rendkívül aggasztotta" a súlya és az alakja.
Az utóbbi időben a hagyományos női szerepek mellé olyan férfi szerepek is bekúsztak, mint a karrierépítés, a céltudatosság, az ambíció. Az életszerepeiket összeegyeztetni igyekvő nők bizonyítani akarnak és féltudatosan háttérbe szorítják az elemi létszükségleteket. A kóros soványság, hajhullás, krónikus fáradtság, ingerlékenység arra figyelmeztetnek, stresszorexiában szenvednek, amely leginkább a dolgozó anyák táplálkozási zavara.
Stressz hatása alatt a szervezet lassabban égeti a kalóriákat, tehát aki feszültséget él át, annak lassul az emésztése, így ugyanattól az ételtől könnyebben hízik, mint nyugodt lelki állapotban - állapította meg egy amerikai kutatás, amelyet nők körében végeztek.
A vizsgált 22 daganatféleség közül 17-ben mutattak ki összefüggést a kór és túlsúly között. Íme, a lista.
Tíz gyakori rosszindulatú daganatféleség kockázatát növeli a túlsúly és az elhízás - vélik az eddigi legátfogóbb követéses vizsgálat alapján brit kutatók, akik eredményeiket a The Lancet orvostudományi folyóirat legújabb számában tették közzé.



Nevess többet, szeress jobban, tanulj még...

 
Dr. Kopácsi László
győri pszichiáter | life coach | blogger
gyógyszer-leszokás specialista
Benzo Blog elindítója és szerzője
Facebook



Kérem, ne feledje el kitölteni a Benzodiazepin szedési kérdőívet!


 
Facebook - Google - Kérem, jelezze hogy tetszett! Kérem, Facebook like - kicsi jelezze, hogy tetszett!

+36 30 286 2097

Cs-Szo.: 08-19 között
Győrben: 17 eFt / 60 perc
Bejelentkezés: telefonon

Tudj, hogy tehess...

a gyógyszerfüggőség ellen. Szabad az út...

Szavazzon!

Segítség a leszokáshoz
Akaratlanul gyógyszerfüggővé (altató, benzó nyugtató, antidepresszáns) váltakat segíteném a gyógyszer-elhagyásban. Milyen segítséget venne igénybe?
Ismeretterjesztő előadás (általános összefüggések)
28 szavazat (8%)
Online Szakvélemény + Személyre Szabott Leszokási Útmutató (levélben)
236 szavazat (66%)
Videotréning (általános összefüggések)
38 szavazat (11%)
Gyógyszer-specifikus, Kiscsoport
54 szavazat (15%)
356 szavazat összesen

Benzodiazepin szedési kérdőív (FONTOS)

 
STRESSZ DOKTOR Hírlevél
 
Tippek a szakszerű öngyógyításhoz, önfejlesztéshez.
 
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*

       
NO SPAM! Adataira nagyon vigyázunk. Nevét és e-mail címét soha nem adjuk ki harmadik félnek és soha nem küldünk SPAM-et. Tanácsainkról bármikor, egyetlen klikkel leiratkozhat.
Adatvédelmi nyilvántartási szám: NAIH-74689/2014
 

Benzodiazepinek | BZD-k receptköteles drogok

Gyógyszerfüggőség - benzodiazepin, szorongáscsökkentő, altató, nyugtató

Zombi voltam... mondta az idős, amerikai asszony. A kb. 300 000 amerikai gyógyszerfüggő egyike. Riport a gyógyszerfüggőség áldozatairól az USA-ból, ahol a receptköteles szerfüggőség nem tabu téma. Ahol nem csak néhány "magányos farkas" próbál a benzodiazepin-, altató-, és antidepresszánsfüggés ellen tenni...
 

GYŐRI PSZICHIÁTER GYŐR

Minden jog fenntartva
© Copyright 2008-2017
Online Szakvélemény Kft.a GyMS Megyei Ker. és Iparkamara tagja: GY14324549
NAIH-74689/2014

A stresszdoktor.hu független, bulvármentes és optimista szellemiségű, pszichiátriai weboldal. A betegségtudat, a baj, az erkölcsi züllés és a pesszimizmus szenzációhajhász erősítése helyett, a megoldást, a kiutat, a sikert és a gyógyulást preferálja. Céljai: 1. ismeretterjesztés, tévhitoszlatás és betegedukáció. 2. a pszichiátriai gyógyszerek által okozott gyógyszerfüggőségek (nyugtató-függőség, altató-függőség, antidepresszáns-függőség) megelőzése és otthoni kezelésének elősegítése. 3. a hatékony önsegítés támogatása.

A stresszdoktor.hu oldalain található Információk nem pótolják, hanem kiegészítik a pszichiáter, pszichológus személyes szakmai segítségét. Nem helyettesítenek semmilyen szaksegítséget. Amennyiben kérdése támad, forduljon pszichiáterhez, pszichológushoz!

A (benzodiazepin, nyugtató, altató, antidepresszáns, stb.) gyógyszerszedési kockázatokról és a mellékhatásokról, mindig olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

FACEBOOK Lájkoló

Egyetértesz törekvéseimmel? Igen? Hagyj nyomot! "Oszd meg és uralkodj!"
 
      
Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat
 
WebGalamb