Dr. Kopácsi László pszichiáter & life coach Győr 30 286 20 97

Stressznaplóval a kiégés ellen



STRESSZNAPLÓVAL A KIÉGÉS ELLEN


A napi mókuskerékben robotolva sokszor észre sem vesszük, hogy az időhiány, a túlzott felelősségvállalás, a gyakori döntéskényszer, illetve a szakmai sikertelenség milyen könnyen kiégéshez, angol szóval burn out-hoz vezethet. Stressznaplóval azonban mindez megelőzhető, általa ugyanis tetten érhetjük valódi problémáinkat.

A kiégés gyakran a motiváció, a teljesítmény mennyiségének és minőségének csökkenésével jár, de gyakorta előfordul, hogy éppen a kedvelt időtöltéstől való eltávolodással kezdődik a probléma. Az általános kedvetlenség mellett testi tünetek is jelentkezhetnek, úgymint alvászavar vagy testsúlyváltozás, s ha ezek nem múlnak el rövid időn belül (pl. egy hosszú hétvégi pihenést követően), nem várhatunk tovább, komoly lépéseket kell tennünk a megoldás érdekében.


Stressznapló a kiegyensúlyozott életért


Az Ohio-i Egyetem kutatói szerint a burn out elkerülésére érdemes stressznaplót vezetni. Ebben folyamatosan rögzíteni kell, hogy milyen napi feladatok okoznak nagy nyomást, lelki vagy fizikai megterhelést, és ezek számát csökkenteni kell. A stressznapló részeként le kell jegyezni azt is, hogy a dolgozó mit tesz azért, hogy elegendő rekreáció legyen az életében. Ez lehet aktív pihenés, esti séta, kirándulás, sport, olvasás (természetesen nem munkához kapcsolódó), masszázs, főzés, borkóstolás, társasjátékozás - egyszóval bármilyen örömteli tevékenység, amely a megszokott rutintól kellő távolságot biztosít.

Joó Zsuzsa, a Karrieriskola Kft. ügyvezetője szerint a technika nem ismeretlen hazánkban, hiszen Popper Péter A belső utak című könyvében már közölt egy ehhez hasonló módszert, így az önismerettel sűrűn foglalkozók bizonyára már alkalmazzák is az abban leírt fogásokat. "Úgy gondolom, a napló írás segít, hogy tudatosan figyeljünk magunkra, napi rendszerességgel vegyük számba életünk fontos eseményeit, és ebből adódóan vonjuk le a konzekvenciákat" - fogalmazott a Világgazdaság érdeklődésére Joó Zsuzsa.


Rádöbbent a fontos dolgokra


A stressznaplót legalább két-három hónapig érdemes napi rendszerességgel vezetni, így ugyanis ráeszmélhetünk, hogy melyek azok az események, amelyek csupán egy napig idegesítenek bennünket, s melyek azok, amelyek valóban, hosszú távon is megviselnek minket. Mindez segíti a pozitív gondolkodást, a paradigmaváltást, hisz csak az ellen tehetünk, amit azonosítottunk, amiről tényleg tudjuk, hogy zavar minket.

"A munkahelyek nem arról szólnak, hogy csak azt csináljuk, amit szeretünk, vagyis sok gyűlölt feladat később is a mi dolgunk lesz, ám ha tudatosítjuk magunkban, hogy ezek bosszantanak minket, s hamarosan olyan dolgokat (kikapcsolódás, lazítás, sport) tehetünk, amelyek kárpótolnak bennünket a rossz szájízzel végzett robotért, akkor csillapíthatjuk a ránk nehezedő nyomást" - állítják az egyetem kutatói. A stressznapló tehát önmagunk feltérképezésére szolgál. Ám nemcsak a munkahelyi zavaró tényezőket, hanem magánéletünk apró rezdüléseit is végigkövethetjük vele. A kutatók szerint gyakorta kiderül belőle, hogy a bennünk lévő nagy feszültséget nem is a túlmunka indukálja, hanem inkább magánéleti válságunk.


Álproblémák világában


A stressznapló annál jobb, minél részletesebb. Aki a legapróbb érzéseit is lejegyzi a stressz-naplóban, sokkal könnyebben azonosíthatja élete problémás területeit, s elkerüli, hogy álproblémákkal leplezze a valódiakat. Így akár olyan mélyen megbúvó gondolatok is feltárhatóak, mint, hogy elégedetlenek vagyunk a karrierünkkel, vagy hogy képtelenek vagyunk az önmegvalósításra, miközben a felszínen csupán a fizetésünkre panaszkodtunk. Sőt, kiderülhet az is, hogy a szomszéd kutyájára vetítjük utálatunkat, csak azért, mert a szomszéd olyan jót beszélgetett a múltkor feleségünkkel/férjünkkel.

Joó Zsuzsa szerint a naplóírás évszázadok óta a lelki megterhelés levezetésének egyik jól bevált eszköze. Bár napjainkban kissé idejétmúltnak tűnik, nem szabad lebecsülni erejét, a terápiás írás ugyanis hatalmas energiákat képes felszabadítani az emberben. "Karrier-tanácsadás során azt tapasztalom, hogy az emberek a munkájuktól valami felemelőt, kreatívat, nagyszerű dolgot várnak, ám a munkahelyek nem ezt nyújtják. Ezt el kell fogadni, mert nincs annyi izgalmas, érdekfeszítő, kihívásokkal teli munka vagy munkakör, amennyi igény van iránta. Az emberek csak azt felejtik el, hogy boldogságot, örömöt másban is lehet találni. Ehhez egyrészt alaposan körbe kellene nézni a környezetükben, illetve elegendő időt szánva önmagukban" - hangsúlyozza a szakember.


Pihenéssel a teljesebb életért


A több munka ugyanis csak kiégéshez, illetve súlyos betegségekhez vezethet, amennyiben viszont tudatosan beiktatjuk életünkbe a pihenést, helyreáll lelki egyensúlyunk, s nagyobb energiákkal tudunk a munkára koncentrálni.


Világgazdaság


www.hrportal.hu

+36 30 286 2097

H-Szo.: 08-19 között

Gyógyszer-függőség

A Benzo Blogban elérhető tudás (Xanax, Frontin, Rivotril, Seduxen, Helex, Rexetin, stb.) terápiás konzultációink otthoni kiegészítését szolgálják. Dr. Kopácsi László pszichiáter, online pszichiáter, gyógyszer-leszokás specialista (nem gyógyszerpárti, hanem a leszokásban segít):

nyugtató-függőség 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 
altató-függőség 1 2 3 4 5 6 7 8 9
antidepresszánsok 1 2 3 4 5 6
stresszkezelés 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53

Benzodiazepin szedési kérdőív (FONTOS)

Rendelési időpontok

Dr. Kopácsi László pszichiáter: Rendelési időpontok

Óradíj (pszichiátriai rendelő)

16 eFt (2016)
17 eFt (2017)

Benzodiazepinek | BZD-k receptköteles drogok

Gyógyszerfüggőség - benzodiazepin, szorongáscsökkentő, altató, nyugtató

Zombi voltam... mondta az idős, amerikai asszony. A kb. 300 000 amerikai gyógyszerfüggő egyike. Riport a gyógyszerfüggőség áldozatairól az USA-ból, ahol a receptköteles szerfüggőség nem tabu téma. Ahol nem csak néhány "magányos farkas" próbál a benzodiazepin-, altató-, és antidepresszánsfüggés ellen tenni...
 

Stresszevés videó

Dr. Kopácsi László győri pszichiáter YouTube videója

"Minden tőlem telhetőt megteszek az Ön egészsége, gyógyulása érdekében."

Dr. Kopácsi László győri pszichiáter és life coach

  ♦ Emberség, megértés
  ♦ Hozzáértés
  ♦ Biztonságos gyógyszerelés (Legkevesebb Gyógyszer Garancia)

  ♦ Hasznos tanácsok, ajánlások (Benzó Blog, Lelki Útravaló)
  ♦ Négyszemközti konzultációk
  ♦ Kalkulálható konzultációs díj
(paraszolvencia: nincs)

 
STRESSZ DOKTOR Hírlevél
 
Tippek a szakszerű öngyógyításhoz, önfejlesztéshez.
 
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*

       
NO SPAM! Adataira nagyon vigyázunk. Nevét és e-mail címét soha nem adjuk ki harmadik félnek és soha nem küldünk SPAM-et. Tanácsainkról bármikor, egyetlen klikkel leiratkozhat.
Adatvédelmi nyilvántartási szám: NAIH-74689/2014
 

Ügyvéd partnerünk

dr. Fülöp Dénes ügyvédi iroda
Megállapodást kötöttünk a Dr. Fülöp Dénes ügyvédi irodával.

A Stresszdoktor.hu jogi nyugalmát ezentúl dr. Fülöp Dénes és a http://drfulopdenes.com csapata garantálják. Ők védik szerzői jogainkat, hivatalosan megkeresik azokat, akik trollkodva próbálják aláásni Klienseink bizalmát (troll-kontroll), folyamatosan fejlesztik szerződéseinket és felügyelik adatkezelési és online értékesítési tevékenységünket.

GYŐRI PSZICHIÁTER GYŐR

Minden jog fenntartva
© Copyright 2008-2016
Online Szakvélemény Kft.a GyMS Megyei Ker. és Iparkamara tagja: GY14324549
NAIH-74689/2014

A stresszdoktor.hu független, bulvármentes és optimista szellemiségű, pszichiátriai weboldal. A betegségtudat, a baj, az erkölcsi züllés és a pesszimizmus szenzációhajhász erősítése helyett, a megoldást, a kiutat, a sikert preferálja.

A stresszdoktor.hu oldalain található Információk nem pótolják, hanem kiegészítik a pszichiáter, pszichológus személyes szakmai segítségét. Ezért, ha kérdése támad, forduljon pszichiáterhez, pszichológushoz!

A (benzodiazepin, altató, antidepresszáns, stb.) gyógyszerszedési kockázatokról és a mellékhatásokról, mindig olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

FACEBOOK Lájkoló

Egyetértesz törekvéseimmel? Igen? Hagyj nyomot! "Oszd meg és uralkodj!"
 
      
Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat
 
WebGalamb