Dr. Kopácsi László pszichiáter & life coach Győr 30 286 20 97

Gyógyszermentes stresszkezelési módszerek: Melyiket válasszam?


Gyógyszermentes stresszkezelési módszerek: Melyiket válasszam? "Ha nem tehetjük azt, amit szeretnénk, szeressük azt, amit tehetünk."

Korábban már vázoltuk, hogy az életünk aktuális fázisára jellemző stresszor leltár elkészítésével képesek leszünk megelőző distresszes tapasztalatainkat felhasználni arra, hogy elkerüljük az egyszer már megjárt csapdákat.

A nemkívánatos stresszorok áttekintése után a helyzetről-helyzetre, időről-időre, személyről-személyre változó, hatékony válaszlépések, a voltaképpeni stresszkezelés megtervezése következik.


Miért érdemes a stresszt kezelni?

Azt közmondásaink ismeretében is tudjuk, hogy "a harag rossz tanácsadó". De, tudta-e, hogy a harag, a düh, ami az egyik leggyakoribb érzelmi stressz reakciónk: öl is? Már pedig így van. A krónikus stressz, ezen belül a hosszú idje kezeletlenül hagyott stressz (distressz), komoly rizikófktor.

Azok között az emberek között, akik a mindennapokban rendszeresen élnek át negatív érzéseket (düh, harag, gyűlölet, bosszúvágy, ellenségesség érzés, bizalmatlanság, félelem, szorongás, rossz előérzet, stb.)

 Nagyobb valószínűséggel halnak meg stresszbetegségek miatt az 50-es éveikben.
 Nagyobb valószínűséggel alakult ki magas vérnyomás, stroke, koszorúér-betegség, szívinfarktus, pitvarfibrilláció, vagy más súlyosabb szívritmuszavar.
 Nagyobb valószínűséggel válnak depresszióssá, lesznek öngyilkosok.
 Nagyobb valószínűséggel szenvednek munkahelyi és/vagy közlekedési balesetet.
 Nagyobb valószínűséggel lesznek legális és/vagy illegális szerfüggőkké (alkoholbetegség, nikotinfüggőség, gyógyszerfüggőség, pl.: altatószer-függőség, benzodiazepin-függőség)
  Kisebb valószínűséggel élnek boldog kapcsolatokban, amik pedig életmentőek lehetnének.

Ezek tények. Jól ismert, megbízható, nemzetközi, orvosi folyóiratoknban publikált tények.

Igen ám, de mi alapján döntsünk arról, hogy éppen mit tegyünk? Melyik stresszkezelési módszert válasszuk a számtalan közül? Mit lépjünk egy aktuálisan kialakuló, vagy már hetek óta gyűlő, gyülemlő feszültségeket okozó stresszhelyzetben? Mi tud segíteni a legjobb döntés kiválasztásában?

A legtöbb haszonnal kecsegtető stresszkezelési módszereket, saját stresszkezelési palettánkról mi magunk választhatjuk ki az ún. É.L.N.I. kérdésekkel.

Melyik stresszoldó technikát válasszam? Megoldás: É.L.N.I. kérdések

A Williams ÉletKészségek Program® (amerikai stresszkezelési tréning) tananyagának magyarításakor hivatalosan a Négy Kérdés Technika™ nevet (F.I.L.É. kérdések) kapta ez a módszer. Az az igazság, hogy nehezen tudtam a tréningen megjegyezni a FILÉ kifejezést. Talán, mert régóta nem pecáztam, nem különösebben szerettem pucolni, szálkázni és szeldelni a halat. Ezért mnemotechnikai fogásként kerestem egy olyan nevet, ami az én fejemben könnyebben megmaradt. Így születtel meg az ÉLNI kérdések. Tehát: FILÉ v. ÉLNI, egy és ugyan az.

Ha valaki az aktuális stresszhelyzetét "kifilézve" - basszus, hogy ez akkor nem jutott az eszembe?! -, őszintén válaszol 4 egyszerű kérdésre, máris közeélebb kerül a megoldáshoz. Képes lesz kiválasztani a konkrét helyzetben számára legcélravezetőbb stresszkezelési stratégiát.
 

A stresszkezelési módszerek alapvetően kétfélék lehetnek:

 Probléma-központú: minden olyan stresszt csökkentő technika, ami a stresszhelyzet elkerülését, megelőzését, elfogadását, megszüntetését, vagy legalább a visszaszorítását szolgálja.
 
 Érzelem-központúak: azok a stresszoldó metodikák, amelyek nem a kiváltó tényező (stresszor), hanem az általa kiváltott negatív testi-lelki, viselkedésbeli következmények kezelésére (csökkentésére, semlegesítésére) szolgálnak. Tipikusan ilyenek a nyugtatózás, piálás és más tudatmódosító szerek használata.

Nagyon nem mindegy, mikor melyik megküzdési stratégiát használjuk. Képzeljük csak el, mekkora hiba lecsillapítani belső háborgásunkat akkor, ha voltaképpen meg is változtathatnánk egy stresszhelyzetet!  Vica versa: legalább ekkora hiba az is, amikor a megváltoztathatatlan átalakításával küszködünk ahelyett, hogy belenyugodnánk a kérlelhetetlen tényekbe. (Lásd a mai Benzó Blog mottóját!)
 

Mit takar a betűszó? Hogyan kell használni az ÉLNI kérdéseket?

A betűszó a stressz szituáció és a rendelkezésünkre álló stresszkezelési lehetőségeink elemzését szolgáló 4 kérdés kezdőbetűje. Amikor valakiben tudatosul, hogy stresszhelyzetbe került, azaz felismeri magán a distressz valamelyik testi-lelki, viselkedésbeli jelét (panaszok, tünetek), mielőtt bármit tenne, érdemes alkalmaznia a Négy Kérdés Technikát™, vagy F. I. L. É. | É.L.N.I. kérdéseket.

Tehát meggondolatlanul döntenénk - "A harag rossz tanácsadó!" - vegyük sorra higgadtan a helyzet objektív tényeit és tegyük fel magunknak a következő 4 kérdést:
 
1. Érdemes tennem valamit a helyzetben? Megéri az áldozathozatalt?
2. Lehetséges egyáltalán a stresszt kiváltó tényezőt(őket) pozitívan befolyásolni? Képes vagyok pozitív irányba megváltoztatni a stresszhelyzetet?
3. Nélkülözhetetlenül fontos a distresszt kiváltó probléma (stresszor) megoldása? Mi van, ha hagyom annyiba az egészet?
4. Indokoltak a gondolataim, érzéseim, viselkedésem? Vagy túlreagálom a valós helyzetet? 
 

Mi következik a válaszaiból?

Ha csak egyetlen É.L.N.I. kérdésre is „nem” lenne a válasza, már el is kezdheti keresni annak a módját, hogyan tudja túltenni magát a negatív gondolatkon, érzéseken, viselkedésen.

Ne törje a fejét a "megoldáson", mert vagy nincs, vagy egyszerűen "nem éri meg" az áldozatot. A "pirruszi győzelem" felér egy vereséggel. Legjobban teszi, ha lehiggad valamelyik ÉRZELEM-ORIENTÁLT stresszkezelési módszer segítségével, és a tényekre fókuszál, figyel, s nem a "bepöccent" gondolataira, érzéseire.

Hosszútávon is hatásos érzelem-orientált stresszkezelési módszerek pl.:

 gondolat-STOP technika
 negatív gondolatok átkeretezése
 relaxációs módszerek:
 mélylégzés
 progresszív relaxáció
 autogén tréning
 meditáció
 figyelem elterelés
  stb.

Amennyiben viszont mind a négy ÉLNI kérdésre „igen” lenne a válasza: cselekedni érdemes! Erre valók a PROBLÉMA-ORIENTÁLT stresszkezelési módszerek (akció készségek), mint a:

 problémamegoldás
 önérvényesítés
 „nem”-et mondani tudás
 stb. 



Amennyiben fontosnak tartja ezeket az ismereteket, ossza meg a Benzo blogot rokonaival, barátaival és ismerőseivel. Vigyázzon rájuk is!


Nevess többet, szeress jobban, tanulj még...


Dr. Kopácsi László
győri pszichiáter | life coach | blogger
gyógyszer-leszokás specialista
Benzo Blog elindítója és szerzője
Facebook



Kérem, ne feledje el kitölteni a Benzodiazepin szedési kérdőívet!



Facebook - Google - Kérem, jelezze hogy tetszett! Kérem, Facebook like - kicsi jelezze, hogy tetszett!

 Hozzászólások
Hozzászólás szövege
Ellenőrző kód

+36 30 286 2097

PSZICHIÁTRIAI RENDELÉSEK

Győri rendelés (17 eFt/óra)
Budapesti rendelés (VIP)
Skype rendelés

Bejelentkezés
+36 30 286 2097

Szavazzon!

Orvosi segítség a gyógyszer leszokáshoz - 2017 ősztől
Akaratlanul pszichiátriai gyógyszerfüggővé (altatók, nyugtatók, antidepresszánsok, szorongásoldók) váltakat segíteném a gyógyszer-elhagyásban. Milyen szakmai segítséget venne igénybe legszívesebben?
Ismeretterjesztő előadás (általános összefüggések)
96 szavazat (9%)
Online Szakvélemény + Személyre Szabott Otthoni Gyógyszer Leszokási Útmutató
643 szavazat (63%)
Videotréning (általános összefüggések)
130 szavazat (13%)
Gyógyszer-specifikus, Kiscsoport
151 szavazat (15%)
1020 szavazat összesen

Benzodiazepin szedési kérdőív (FONTOS)

 
STRESSZ DOKTOR Hírlevél
 
Tippek a szakszerű öngyógyításhoz, önfejlesztéshez.
 
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*

       
NO SPAM! Adataira nagyon vigyázunk. Nevét és e-mail címét soha nem adjuk ki harmadik félnek és soha nem küldünk SPAM-et. Tanácsainkról bármikor, egyetlen klikkel leiratkozhat.
Adatvédelmi nyilvántartási szám: NAIH-74689/2014
 

GYŐRI PSZICHIÁTER GYŐR

Minden jog fenntartva
© Copyright 2008-2017
Online Szakvélemény Kft.a GyMS Megyei Ker. és Iparkamara tagja: GY14324549
NAIH-74689/2014

A stresszdoktor.hu független, bulvármentes és optimista szellemiségű, pszichiátriai weboldal. A betegségtudat, a baj, az erkölcsi züllés és a pesszimizmus szenzációhajhász erősítése helyett, a megoldást, a kiutat, a sikert és a gyógyulást preferálja. Céljai: 1. ismeretterjesztés, tévhitoszlatás és betegedukáció. 2. a pszichiátriai gyógyszerek által okozott gyógyszerfüggőségek (nyugtató-függőség, altató-függőség, antidepresszáns-függőség) megelőzése és otthoni kezelésének elősegítése. 3. a hatékony önsegítés támogatása.

A stresszdoktor.hu oldalain található Információk nem pótolják, hanem kiegészítik a pszichiáter, pszichológus személyes szakmai segítségét. Nem helyettesítenek semmilyen szaksegítséget. Amennyiben kérdése támad, forduljon pszichiáterhez, pszichológushoz!

A (benzodiazepin, nyugtató, altató, antidepresszáns, stb.) gyógyszerszedési kockázatokról és a mellékhatásokról, mindig olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

FACEBOOK Lájkoló

Egyetértesz törekvéseimmel? Igen? Hagyj nyomot! "Oszd meg és uralkodj!"
 
      
Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat
 
WebGalamb