Dr. Kopácsi László pszichiáter & life coach Győr 30 286 20 97

Stresszor Skála


 

HOLMES-RAHE ÉLETESEMÉNY SKÁLA

 
 
Soha nem mond, hogy nem tudod.
Maximum azt, hogy még nem tudod,
mert még nem gyakoroltad eleget.

K.L.
Az emberi életben előforduló 41 legfontosabbnak ítélt pozitív és negatív életesemény, distresszt okozó hatásának értékelése céljából, Holmes és Rahe 1967-ben dolgozták ki, mai napig érvényes skálájukat (Megjelent: Social Readjustment Rating Scale; Journal of Psychosomatic Research,1967, vol. II p. 214.). Ezen alapszik önértékelő kérdőívünk.

Mindenki mást tekint (gondol, sangol, érez) stressz helyzetnek. Amiről az egyik ember úgy gondolja, hiszi (sangolja), érzi, hogy az számára elviselhetetlen terhet jelent, az egy másiknak izgalmas kihívás lehet. Ami először elviselhetetlen tehernek tűnik, az a többszöri próbálkozások után, már izgalmas kihívássá szelídül.

Minden olyan életesemény, amelyről azt gondoljuk (sangoljuk), hogy az aktuálisan, túlzott mértékű ("Úgy sem tudom megcsinálni!"; "Képtelen vagyok rá!") alkalmazkodásra kényszerítene bennünket, azt az adott időpontban distressz keltőnek, stresszornak érezzük, és ezért elkerüljük. A menekülés miatt azonban így esélyt sem adunk magunknak a győzelemre, hogy fokról-fokra megtanuljuk a stresszort legyőzni.


Mint az alábbi skálában láthatja majd: nem csak negatív életesemények váltanak ki distresszt (negaív stresszt), hanem pozitívak is. A Holmes-Rahe életesemény skálában felsoroltak több olyan pozitív változást is (pl.: kinevezés, házasság, gyermek születés), melyek alkalmazkodásra "kényszerítő" hatásaik miatt kerültek be a stresszorok közé.

Tehát nem csak a negatív életesemények (munkanélkülivé válás, szétköltözés, gyermek elveszítése, betegség) járnak stresszel, de a pozitív életesemények is, ha azok, véleményünk vagy sangjaink szerint: korábbi életünk, szokásaink megváltoztatására kényszerítenek bennünket.

Ha felkészülve a változásra, nem "kell-ként", hanem "érdemes-ként" tekintünk a szükséges változásokra, azaz elfogadjuk a "kényszereket", gyorsan megszűnik stresszor hatásuk.


A teszt eredménye csak tájékoztató jellegű. Az értékelés során kapott eredmény nem helyettesítheti a szakemberrel történő  személyes találkozást, vizsgálatot, diagnózist és segítséget!



Dr. Kopácsi László
pszichiáter és life coach - Győr
Benzo Blog elindítója és szerzője

 
1. Szeretett, közeli hozzátartozó (gyermek, unoka, testvér, házastárs, élettárs, stb.) halála
2. Válás
3. Különköltözés
4. Közelebbi családtag halála
5. Börtönbe kerülés
6. Házasságkötés (élettársi kapcsolat létesítése, összeköltözés)
7. Kibékülés a házastárssal, élettárssal
8. Nyugdíjazás
9. Közvetlen családtag súlyos balesete, betegsége
10. Új családtag születése, befogadása
11. Közeli barát halála
12. Gyermek/ek elköltözése otthonról
13. Komolyabb konfliktus, probléma a gyerekkel, rokonokkal
14. Házastárs, élettárs munkába állása, vagy munkanélkülivé válása
15. Kisebb szabálysértés (pl.: közlekedési vétség) miatti számonkérés
16. Súlyos baleset, betegség
17. Terhesség (áldott állapot)
18. Szexuális problémák
19. Alváshiány
20. Menstruáció előtti időszak (premenstruációs szindróma)
21. Állásvesztés
22. Több mint 40 órás heti munkaidő
23. Üzleti problémák
24. Új munkahely
25. Új beosztás, munkakör (a régi munkahelyen)
26. Kiemelkedő személyes sikerek
27. Tanév kezdete / vége
28. Komolyabb vita a főnökkel
29. Munkaidő, munkakörülmények megváltozása
30. Iskolaváltás
31. Anyagi helyzet változása
32. Hiteltörlesztési gondok
33. Jelzálog érvényesítése
34. Életkörülmények változása
35. Elköltözés
36. Változás a szabadidős tevékenységben
37. Változás a templomba járás terén
38. Alvási szokások megváltozása
39. Változás az étkezési szokásokban
40. Nyaralás, üdülés, utazás
41. Karácsony

+36 30 286 2097

H-Szo.: 08-19 között

Gyógyszer-függőség

A Benzo Blogban elérhető tudás (Xanax, Frontin, Rivotril, Seduxen, Helex, Rexetin, stb.) terápiás konzultációink otthoni kiegészítését szolgálják. Dr. Kopácsi László pszichiáter, online pszichiáter, gyógyszer-leszokás specialista (nem gyógyszerpárti, hanem a leszokásban segít):

nyugtató-függőség 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 
altató-függőség 1 2 3 4 5 6 7 8 9
antidepresszánsok 1 2 3 4 5 6
stresszkezelés 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53

Benzodiazepin szedési kérdőív (FONTOS)

Rendelési időpontok

Dr. Kopácsi László pszichiáter: Rendelési időpontok

Óradíj (pszichiátriai rendelő)

16 eFt (2016)
17 eFt (2017)

Benzodiazepinek | BZD-k receptköteles drogok

Gyógyszerfüggőség - benzodiazepin, szorongáscsökkentő, altató, nyugtató

Zombi voltam... mondta az idős, amerikai asszony. A kb. 300 000 amerikai gyógyszerfüggő egyike. Riport a gyógyszerfüggőség áldozatairól az USA-ból, ahol a receptköteles szerfüggőség nem tabu téma. Ahol nem csak néhány "magányos farkas" próbál a benzodiazepin-, altató-, és antidepresszánsfüggés ellen tenni...
 

Stresszevés videó

Dr. Kopácsi László győri pszichiáter YouTube videója

"Minden tőlem telhetőt megteszek az Ön egészsége, gyógyulása érdekében."

Dr. Kopácsi László győri pszichiáter és life coach

  ♦ Emberség, megértés
  ♦ Hozzáértés
  ♦ Biztonságos gyógyszerelés (Legkevesebb Gyógyszer Garancia)

  ♦ Hasznos tanácsok, ajánlások (Benzó Blog, Lelki Útravaló)
  ♦ Négyszemközti konzultációk
  ♦ Kalkulálható konzultációs díj
(paraszolvencia: nincs)

 
STRESSZ DOKTOR Hírlevél
 
Tippek a szakszerű öngyógyításhoz, önfejlesztéshez.
 
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*

       
NO SPAM! Adataira nagyon vigyázunk. Nevét és e-mail címét soha nem adjuk ki harmadik félnek és soha nem küldünk SPAM-et. Tanácsainkról bármikor, egyetlen klikkel leiratkozhat.
Adatvédelmi nyilvántartási szám: NAIH-74689/2014
 

Ügyvéd partnerünk

dr. Fülöp Dénes ügyvédi iroda
Megállapodást kötöttünk a Dr. Fülöp Dénes ügyvédi irodával.

A Stresszdoktor.hu jogi nyugalmát ezentúl dr. Fülöp Dénes és a http://drfulopdenes.com csapata garantálják. Ők védik szerzői jogainkat, hivatalosan megkeresik azokat, akik trollkodva próbálják aláásni Klienseink bizalmát (troll-kontroll), folyamatosan fejlesztik szerződéseinket és felügyelik adatkezelési és online értékesítési tevékenységünket.

GYŐRI PSZICHIÁTER GYŐR

Minden jog fenntartva
© Copyright 2008-2016
Online Szakvélemény Kft.a GyMS Megyei Ker. és Iparkamara tagja: GY14324549
NAIH-74689/2014

A stresszdoktor.hu független, bulvármentes és optimista szellemiségű, pszichiátriai weboldal. A betegségtudat, a baj, az erkölcsi züllés és a pesszimizmus szenzációhajhász erősítése helyett, a megoldást, a kiutat, a sikert preferálja.

A stresszdoktor.hu oldalain található Információk nem pótolják, hanem kiegészítik a pszichiáter, pszichológus személyes szakmai segítségét. Ezért, ha kérdése támad, forduljon pszichiáterhez, pszichológushoz!

A (benzodiazepin, altató, antidepresszáns, stb.) gyógyszerszedési kockázatokról és a mellékhatásokról, mindig olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

FACEBOOK Lájkoló

Egyetértesz törekvéseimmel? Igen? Hagyj nyomot! "Oszd meg és uralkodj!"
 
      
Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi nyilatkozatunkat
 
WebGalamb